Az én gyerekeim. Néha mintha a sajátjaim lennének. Néha pedig a legjobb barátok:)

Már keresik az új aupairt, ma Heike mutatta, és most megnéztem az adatlapjukat meg leszedtem a képet. Nagyon-nagyon fognak hiányozni. De bármikor visszajöhetek, azt mondták akár két hétre is, lakhatom náluk és minden, csak jöjjek még vissza, mert hiányozni fogok, és eleinte nagyon nehéz lesz, főleg Carlottának. Szegénykém. Mindig is tudtam, hogy szeret, de azt hittem, a többi lányt is (legalábbis egyet-kettőt) is szeretett ennyire, és azt hittem, csak udvariasságból dícsérnek... De ezek szernt akkor tényleg nem. Múlt héten kérdeztem anyukát, hogy keresik-e már az új lányt, és azt mondta, nincs is kedve nekiállni, mert úgy sem találnak ilyen jót mint én... És biztos voltam benne, hogy csak kedves akar lenni, de ma amikor arról beszélt, hogy milyen kár, hogy elmegyek, és Carlottát mennyire meg fogja viselni, rájöttem, mennyire nehéz lehet nekik. És most, hogy megnéztem a profilukat aupair-world-ön, tényleg felfogtam, hogy vége. Hogy hazamegyek, hozzájuk jön valaki más, és ennyi volt. Lehet, hogy szidtam őket párszor, de ( és nem csak hálából beszélek), kívánni sem tudtam volna jobb családot és jobb gyerekeket, mint ők. Most telt el annyi idő, az utóbbi pár hétben/hónapban érzékeltem, amikorra tényleg, igazán összerázódtunk, elfogadtam a mentalistásukat és ők is az enyémet, és valahogy most vált számomra igazán természetessé, hogy itt élek... Talán ennyi időre volt szükségem, talán csak a nyár teszi, de most már tényleg el tudnám képzelni, hogy itt maradok Münchenben. Úgy értem, mikor eldöntöttem, hogy hazamegyek, valahol legbelül aggasztott, hogy mi van, ha én csak Magyarországon vagyok képes élni és abba a fajtába tartozom, akinek túl nagy "honvágya" van külföldön, mert mi van akkor, ha mondjuk 5-10 év múlva még a mostaninál is rosszabb lesz a helyzet, és nem lesz más választásom, mint külföldre menni. De most már tudom, hogy képes leszek megtenni, ha arra kerül a sor, és ez valahol megnyugtat.

Egy szó mint száz készülődöm haza, testben és lélekben, de egy pici részemet remélem itt hagyom, és azért emlékeznek majd rám, mégha csak annyi is jut eszébe rólam Carlottának, hogy "Frau Dóri"....